Naptár

2017. június
h k s c p s v
     
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

Falutörténet

Az ásatások során feltárt leletek alapján, itt az emberi élet nyomaival, már a késo bronzkor elején találkozhatunk. Péterd elso okleveles említését 1357-bol ismerjük, amikor is Peturdnak nevezték. A Bakonypéterd név csak 1913-ban szerepel eloször a Magyar Helységnévtárban. A középkorban a pannonhalmi bencés apátság és az egytelkes nemesek közös birtoka volt. 1544-ben a török háborúk idején elnéptelenedett, majd 1675-ben megkísérelték az újra betelepítését. Moson vármegyébol illetve német nyelvu területekrol érkeztek 1715-ben szabad költözési joggal bíró jobbágyok. A telepesek megélhetési forrása a mezogazdaság volt, hasonlóan a környezo településekben letelepedettekkel. A föld nagyobb része agyagos, közepes minoségu gyümölcstermelésre alkalmas. A keskeny vizenyos rétektol kis területet elfoglaló szoloktol eltekintve, területének legnagyobb része szántóföld. Összefüggo erdot csak a település délnyugati sarkában találunk, mely benyúlik a romándi szolok mögé. Legmagasabb pontja a péterdi hegy 236 m-es magasságával. A falun folyik keresztül a Bornát ér, mely az év nagyobb részében idoszakos vízfolyás. Azonban nagyobb esozések után megárad és a település mélyebben fekvo mezogazdasági területeit el, szokta önteni. Fényes Elek 1851-es leírása megemlíti, hogy a községnek “Jó bora van.”A meghatározó foglalkozási ág továbbra is a mezogazdaság maradt. 1910 és 1960 között csak 23%-kal csökkent az ostermelok száma. A település lakosainak száma az elmúlt évszázadokban kis ingadozásokkal állandónak mondható. Inkább lassú fogyásról lehet beszélni a kilencvenes évekig. Az 1960-as évektol kezdve a nagymértéku iparosodás miatt az elvándorlás fokozódott. Az 1945 utáni kitelepítést ellensúlyozta, hogy helyettük hasonló nagyságú betelepítés zajlott le. A község 1950-ig a romándi körjegyzoséghez tartozott. 1950-tol 1962-ig önálló tanáccsal rendelkezett. 1963-ban négy település közös tanácsot hozott létre romándi székhellyel, melynek egyik társközsége volt. A rendszerváltás után önálló önkormányzatot választottak Ekkor ismét a romándi körjegyzoség tagja lett, ahonnan 1996-ban kilépett. Önállóságát néhány éven át megorizve, 2003. január 1-jétol Tarjánpusztával és Gyorasszonyfával körjegyzoséget hozott létre tarjánpusztai székhellyel. A második világháború után Összefogás néven 17 fovel alakítottak tszcs-ket (1948-ban és 1952-ben), amelyek 1955-ben egyesültek. A termeloszövetkezet 1956-ban feloszlott, de a következo évben újjászervezték. 1962-ben a romándi, 1975-ben a veszprémvarsányi tsz.-szel egyesült. Két tantermes katolikus elemi iskoláját 1948-ban államosították, késobb körzetesítették. Az alsó tagozatosak Romándra, a felsotagozatosok Veszprémvarsányba járnak iskolába. 1998-tól az általános iskola alsó tagozatát valamint a napköziotthonos óvodát társulásban Romándon látták el. A társulási szerzodést 2003-ban felmondták, de a gyermekek továbbra is Bakonyszentlászlóra, Veszprémvarsányba és a megyeszékhelyre járnak iskolába. A településen háziorvosi és a védonoi szolgálatot látnak el. A községben orvosi rendelot tartanak fenn. Ezenkívül kultúrház is van a településen. Az elmúlt években az idosebb lakosság igényeinek kiszolgálására (ételszállítás, orvosi kezelésre való elvitel, illetve nagyobb bevásárlások lebonyolítása) falugondnoki szolgálatot hoztak létre. A községet 1936-ban villamosították. 1945 után szerény fejlodés volt a faluban. Bovítették az iskolát, járdát. Orvosi rendelot, ravatalazót muvelodési házat, élelmiszer és italboltot építettek. A községet elkerülo 82–es foút szakaszát 1963-ban, a romándi összeköto utat 1969-ben építették meg. Római katolikus temploma 1817-ben, klasszicista stílusban épült meg. A település határában, önkormányzati tulajdonban egy sportpálya van, amelyet a környezo településekkel közösen (Lázi, Románd) használnak. 1990-ben közös hosi emlékmuvet állítottak, a két világháború áldozatainak emlékére.Korábban eredményes labdarúgó szakosztálya mára csak néhány lelkes hobbiból játszóra korlátozódik. A gyori agglomerációs gyuru telítodése folytán néhány éve megindult a letelepedési kedv a faluban. A falu Ravazdhoz eso végén egyre több új, korszeru komfortos lakás épül fel. A település korábban Veszprém megyéhez tartozott, de népi kezdeményezés nyomán 1999. június 30-án Gyor-Moson-Sopron megyébe került át. A környéken már csak három kis településen nincs még vezetékes szennyvíz elvezetés, annak ellenére, hogy néhány km-rel arrébb Veszprémvarsányban, illetve Bakonyszentlászlón nagykapacitású szennyvíztisztító telepek muködnek, amelyek a település folyékony hulladékát fogadni tudná.

 

Nevezetességei:

Római katolikus templom

Hosi halottak emlékmuveTovább

 

A millenniumi emlékzászlót, Arnold Mihály adta át 2001-ben

Leave a reply

Your email address will not be published.